Kereső

 
















 A Börzsöny kisvasútjai

Ilyen volt a 2017-es Valentin Expressz

Kisvasúti romantika a Börzsönyben


A feldíszített szerelvény várakozik az indulásra Kismaros állomáson (2017.02.11.)

 

Több éves hagyományuk minden év februárjában megszervezni Valentin nap környéki szombaton a Valentin Expressz járatot. Az első években csupán 15-20 ember jelentkezett a programra, de az idei év a harmadik olyan év mikor az egykocsis vonat nem volt elég. 2015 és 2016-ban a jelentkezők száma annyira megugrott, hogy már három kocsit kellett továbbítania az Mk48-as mozdonynak. Idén igaz csak két kocsit továbbítottunk, de két alkalommal.

 

 

Romantika Expressz. Február 11-én elő Valentin napot tartottunk azon utasaink számára akiknek a február 14-i időpont nem felelt meg. A vonatunk 18 órakor indult el Kismarosról és közel félóra alatt ért fel a Királyréti végállomásra. Természetesen a vonat dekorációja is segítette a romantikus hangulat megteremtését. A mozdony elején egy hatalmas világító szív ragyogott, mellyel az utasok nagy része szívesen 'selfizet'. Természetesen a kocsik sem maradhattak ki a sorból. A megfelelő hangulatvilágításhoz kocsinként egy-egy izzósor körbetekerésével teremtettük meg a lány, hangulatos világítást, ami kiemelte a valentin napi dekorációt. A jegyek átvételénél minden pár névre szóló emléklapot és egy szív alakú lufit kapott, illetve adott volt a lehetőség, hogy az urak egy szál rózsával lepjék meg kedvesüket. A félórás utazás során számos klasszikus romantikus zenét hallhatunk a kocsik hangosításának köszönhetően. Szokták mondani, hogy a szerelem fűt, de ezt mi nem bíztuk a véletlenre, ugyanis a kellemes hőmérséklet és a további romantikus hangulat érdekében befűtöttük a jó öreg fatüzelésű kályhákat is. 

Királyrétre érkezésünk után Utasaink a gyertyafényes utat követve juthattak el a királyréti Várhegy Vendéglőbe , hogy ott elfogyaszthassák svédasztalos vacsorájukat. Ahogy a vonatról sem, úgy az étteremből sem maradhatott el a valentin napi dekoráció. Az este hangulatát tovább fokozta az élőzene is, melyre sokan táncra invitálták párjukat, ami még a vonaton is jellemző volt.

Valentin Expressz. Ritka alkalom, hogy hétköznapra szervezünk programot, de a Valentin nap miatt idén kivételt tettünk és elnézve a jelentkezők számát nem is volt rossz gondolat. A program lényegében megegyezett a szombati alkalommal, hogy minden jelentkező hasonló élményekkel gazdagodhasson. 

 

 

Ezúton is szeretném megköszönni kollégáim segítségét a programok lebonyolításában és a Várhegy Vendéglő munkatársainak is a szépen feldíszített éttermet és a remek vacsorát, és természetesen köszönetet mondanék Utasainknak, hogy jelentkeztek és részt vettek a programon, egyesek már sokadik alkalommal. 

Reméljük, hogy minden kedves résztvevőnk jól érezte magát és egy kellemes emlékekben gazdag estét mesélhet el ismerőseinek, családjának.

 

Képek és szöveg: Hatvani Attila

 

 

További képek a facebook oldalunkon és hamarosan a honlapunkon!

Küldje el képeit a programról a program.kiralyret@gmail.com email címre! 

 

 


Kapcsolódó oldalak: 

- Programok és beszámolók

 

 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0.019 mp